Bemutatkozás

Szeretettel köszöntöm!

Zsemlye Csaba

Karma Tashi Dordzse a nevem.

Testet öltöttem, hogy alázatot és odaadást gyakoroljak, 

hogy segítsek a bajba jutottakon.

Foglalkozásom:

- Energia kezelő:

"Extrapszichológia, Parapszichológia, Szellemgyógyászat"

- Gyógyító, Energia Zenész:

"Tibeti Intuitív Gyógyító Mantra & Energia csoportos kezelés, meditációk és koncertek."

Életutam:

1978-ban születtem Magyarországon, Cegléden. Egészen kicsi gyermekként is éreztem, különböztem a velem egykorúaktól. Másként érzékeltem a világot, nem értettek engem. Akkor még sem én, sem a környezetem nem tudta miért is vagyok annyira más". Gyermekként, 6 évesen történt az első fizikai szintű paranormális gyógyítói tapasztalás az életemben. Ez volt az első útmutatás. 

Ahogy cseperedtem mindinkább kerestem az utam, tudni akartam mi az életfeladatom az emberek között.

Így 1989-ben megismerkedtem az agykontroll technikáival, majd a reiki képzéseit látogattam. Végül a Buddhizmus ösvényének bölcsességében leltem rá önmagam igazságára. Megkaptam minden kérdésemre a választ. A buddhizmus tanainak több éves gyakorlása után, 1996-ban Karma Tashi Dordzse névvel áldott meg Mesterem, Láma Ole Nydahl. A nevem jelentése boldogság gyémántja. E név jelentésének áldásával és felelősségével, a buddhizmus négy nemes igazságát gyakorolva segítek másokon, minden érző lényen. 

1992-ben kezdtem el gyógyító tevékenységemet. Azóta, mindössze 14 évesen elhagyva a szülői házat gyógyítok, önállóan praktizálok.

1996-ban megkezdtem tanulmányaimat a Mantra Alternatív Természettudományi Főiskola Parapszichológiai Karán. A velem született képességem még inkább kiszélesedett. Az anatómia- pszichológia és a természettudomány tanait sajátíthattam el. 

Tanáraim és képzéseim:

• Prof. Dr. Szász Ilma

Átfogó szellemiség, ezoterikus pszichológia, tarot, szimbológia, személyiségfejlesztő tréning.

• Dr. Janák Lajos

Általános és orvosi asztrológia, asztromágia.

• Joshi Bharat

Numerológia, a sorselemzés etikája.

• Dr. Borisz Vodokov

Bioenergetikai masszopresszúra, urinotherápia.

• Dr. Földes László

Keleti tradicionális orvoslás alapjai, asztrális diagnosztika, orvosi anatómia, élettan, kórélettan.

• Prof. Dr. Török Szilveszter

Dietétika, Do Jnn.

• Sadowski Márton

Kabbala, Alchímia, ezoterikus gyógyászat.

• Prof. Dr. Pucsok József

Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek.

• Prof. Dr. David Schweitzer

Holisztika orvosi vonatkozásai, gondolati formák fényképezése.

• Dipl. Jng. Harald Rauer

Radionika

• B. K. Anthony Strano

Raja yoga

• Siegfried Pracher

Kapcsolatteremtés legfelsőbb Énünkkel

• Prof. Dr. Artur Zsazskov, Dr. Tatjana Szmirnova

Extrapszichológia:

Általános ezoterikus és extremális pszichológia, kronobiológiai pszichogenetika, extrasensorika, energoszuggesztió, pszichoszuggesztió, radiesztézia, pszichológiai programozás, pszichoenergetika, kronoszkópia, pszichotronika. 

 

Az egyéni gyógyítás mellett elkezdtem a zenével is terápiás jelleggel foglalkozni. Az ősi Tibeti és Cherokee Indián zenei kultúrát talán többen is ismerik. Ám nem csak tradicionális jelentőségük, nem csak élvezetei értékük van. Gyógyító rezgéseikben, énekeiben rejlő testi-lelki felszabadító hatások rejlenek. A Lélekre hatnak.

2000 óta folyamatosan tartok csoportos ének-zenei energia kezeléseket, illetve meditációkat, koncerteket.

Hogy ki vagyok, mit is csinálok...?

Nehéz volna pár sorban meghatározni. A gyógyulások, megélt változások fizikai eredmények többet mondanak minden szónál...

Talán az újság cikk, mely a közelmúltban jelent meg rólam Magyarországon egy helyi lapban, megfelelően mutatja be, foglalja össze  munkásságom.

Részletes leírás az újságcikkről az ÉLETUTAM menü oldalán található.

 

Várok mindenkit sok szeretettel aki testi lelki betegségekben szenved!

 

Cím: 8960 Zalaegerszeg Eötvös út 1-3
Tel: +36 20 925 8304
E-mail:info@zalaigyogyito.hu