Zsemlye Csaba Nemzetközi Diplomás Parapszichológus, Szellemgyógyász – Karma Tashi Dordzse








































 

2010.november









 


A csodálatos egészség Ceglédi újságcikk 1997

A CSODÁLATOS EGÉSZSÉG
(azok a jelenségek, amelyek csodának tűnnek, néha valóban csodák, néha viszont nem)
B. Benőné úgy ül a székén, mint akit már soha nem lehet megingatni hitében, teljes bizonyságot nyert abban a keserves, kétségek és remények között vergődő küzdelemben, amelynek tétje kisfiának a látása.
Az általános iskolás fiú mindkét szemén retina-szétválást állapítottak meg az orvosok. A jobb szemen 20-30 százalékban, a bal szemen 70-75 százalék a diagnosztizált látásromlás, a fiú bal szemét lézerrel megműtötték. Egy évben egyszer járnak kontrollra. A hivatalos álláspont szerint a mai technikákkal nem lehet rajta segíteni.
B. Benőné azonban nem volt hajlandó belenyugodni ebbe a megfellebbezhetetlennek tűnő ítéletbe, s helyében nyilván minden gyermekéért aggódó szülő ugyanezt érezte volna. Próbált megoldást találni. Az ezoterikus gyógyászat ismeretlen –veszélyekkel és esélyekkel kecsegtető- útvesztőiben próbált szerencsét. Nyolc kezelés után úgy látja, nem volt hiába a reménykedés.
Zsemlye Csaba a budapesti Mantra Alternatív Természettudományi Egyetem Parapszichológiai karán végzett. Az egyetem engedélyével folytat, szellemgyógyító tevékenységet. A szórólap testi-, lelki- és szellemi gyógyításra invitálja a gyógyulni vágyókat. Zsemlye Csaba különleges képességei révén újra egyensúlyba állítja a test, a lélek, a szellem felborult egyensúlyát, harmóniába hangolja ezt a dinamikus egységet képező hármast. Az EGÉSZ-ség hiánya jóval több tüneteknél, a betegségek ok-okozati rendszere sokkal bonyolultabb, összetettebb, mint azokat gondolnánk. Zsemlye Csaba olyan gyógymódot alkalmaz, amelyet már ezer éve is használtak. Biztosan akadnak olyanok, akik fásultan legyintenek, s kétségeiknek – amelyekre bizony okkal rászolgál az emberi butaságot és tudatlanságot kihasználó kuruzslók népes serege – erőteljesen és cáfolhatatlannak látszó érvek felsorakoztatásával adnak hangot. Védelmembe vehetném Zsemlye Csabát, de nem teszem, hiszen a gyógyítás és a gyógyulás leghitelesebb mércéje a beteg, aki érvek helyett tényekkel szolgálhat, ráadásul a legfontosabbal, a teljes gyógyulás bizonyságával. Zsemlye Csaba pedig – áldásos tevékenységének nem túl hosszú ideje alatt – már többen is gyógyultan távoztak.
B. Benőné hisz abban, hogy kisfia újra látni fog rendesen. A legutóbbi kontrollon már három számmal többet el tudott olvasni, mint eddig. A gyógyulás jelei valóban egyértelműek, a kisfiú, sokkal jobban lát, egyre többet és egyre könnyebben olvas.
Laikusok számára hókusz-pókusz az, amit Zsemlye Csaba művel betegeivel, a szellemgyógyításon kívül azonban szükség van bizalomra, együttműködésre is a betegek részéről, hiszen egy kezelés befejezésével nem ér véget a gyógyítás folyamata, az ifjú ezoterikus mester szigorú utasításokkal látja el pácienseit, amelyeket a gyógyulás érdekében kötelező betartani.
T. Tibor az örökösen kiújuló lumbágójával nem boldogult, pedig még csontkovács segítségét is igénybe vette. Akkor találkozott össze Zsemlye Csabával, aki négy kezeléssel megszabadította a komoly fájdalmakkal járó betegségtől.
A gyógyítás tényleges technikája csak egy része a gyógyulási folyamatnak, Csaba a gyógyulásba, az egészségbe vetett és régen elveszített hitet is képes visszaadni a betegeknek.
Aki tehát érez affinitást a parapszichológia és a szellemgyógyászat iránt, s küszködik valamilyen nyavalyával, az, bátran keresse fel a konciliátor urat. Zsemlye Csaba nem csodaember, csak valami mást tud, mint amit mi eddig ismertünk, amit elmertünk volna hinni. A körítés azonban lényegtelen, kiabálhatnak rá kígyót, békát is az ezoterikus ellenzők, ha csak gyógyult és megelégedett emberek távoznak rendelőjéből, akkor annál nem kell jobb reklám. Természetesen mi is ezt kívánjuk Zsemlye Csabának….nagyon sok gyógyult beteget.
Cegléd, 97.



O. István VERSE:

Ma más vagyok, mint régen,
Talán nem is oly régen.
Sok volt bennem a félelem,
Talán nem is oly véletlen.

Nyugtalanság harag és méreg,
Megannyi undorító féreg.

Magamat én már nem féltem?
Akkor ez minek ez kérem!?

Változtass ezen, Te ember!
Tartozol magadnak ezzel.

Jött egy kitűnő gyógyító,
Lelke szépet mutató.

Elmentem hozzá oly sokszor
És sohasem rosszkor.

Én beszéltem, Ő hallgatott, figyelt
Rám oly nagyon ügyelt.

Meglátta bennem a hibát
És láss csodát!

Mi történt ezután velem?
Kinőtt a gyökerem?

Nincs most már bennem a harag,
A szeretet egyre csak dagad.

Bízom a jóban és szépben,
Az isteni gondviselésben.

Megint jó embernek lenni,
Jókat tenni.

Bizakodva várom a jövőt,
Élem az időt.

Amit leírtam ez minden,
Nincsen ez ingyen.

De megéri az összes fáradtságot,
Mert sokkal tisztábban látok.

Cegléd. 1999-04-30
O. István



H. D. története

Pest-megye 2000. évében, kezdődött a kezelés.
Kezelése: 6-évig tartott.
Kezelés előtti állapota: lelki és testi rossz állapot. Epilepszia, középfokú szellemi fogyatékosság, általános iskolai képesítése nincs, alul és túl működő energia szintek vannak jelen a szervezetben.
Kezelés: heti 2 alkalom 4-4 óra volt.
Javulás: önálló gondolkodás, normál szintű magatartás kialakulása, betű és szám felismerések képessége, felsőfokú vizualitás, gondolkodó tudat kifejlődése: képekből és jel szimbólumokból történő tájékozódás, információ és memória készség kialakulása, pozitív kölcsönhatás a külvilággal.
Szervi erősödések, epilepszia csökkenése, lelki harmónia kialakulása önmagával és a külvilággal.

D. Cs. felesége Története

Pest-megye 2004. évében történt.
Kezelései: 5. hónapig tartott.
Kezelés előtti állapot: terhesség 3. hónapjában diagnosztizált daganatos elváltozások. Lelki trauma.
Kezelés: heti 1. alkalom. 2óra.
Javulás: negatív daganat diagnosztika. Sikeres gyermekszülés és egészséges kisbaba, lelki boldogság, és kiegyensúlyozottság. /tervezik az újabb gyermeket./
Szervi erősödések, erős immunrendszer és folyamatos negatív leletek, egészséges szervezett.
Beavatkozásokra, azaz kemoterápiára és sugárkezelésre nem volt szükség.



Aktuális információk:




 
 
© 2008 Zsemlye Csaba - Minden jog fenntartva!