Esettanulmányok

Zsemlye Csaba az egészséges életmódról Lelki egyensúly + akarat = siker

Az egészséges életmódot hirdető módszereknek se szeri se száma, bár az alapelvek hasonlók, mégis sokféle véleménnyel és sokszor egymásnak teljes mértékben ellentmondó információval találkozunk a téma kapcsán. Hogyan találjunk meg a számunkra megfelelő módszert, arról Zsemlye Csaba, nemzetközi diplomás parapszichológust kérdeztük.

– Mindent lehet enni, inni, és lehet sokat mozogni is, egy a lényeg, hogy mértékkel tegyük. Ezt egy 98 éves bácsi mondta nekem, akinek szemléletével teljesen egyetértek. A mértéktartás az alapja mindennek, hiszen a tartós egészséghez az egyensúly vezet, amit mindenkinek önmagában kell megtalálnia. Ezért gondolom azt, hogy lehet bármit enni, inni, cigizni, kávézni, egy-egy sört meginni, de mértékkel.

Tovább »

Zsemlye Csaba parapszichológus: egészség – betegség Felelősség a mérleg nyelve

Minden út vezet valahová, csak felelősséget vállaljunk érte. Az önmagunkért vállalt felelősség ugyanis nem kerülhető meg, mert minden cselekedetünk következményekkel jár ránk nézve – mondja Zsemlye Csaba nemzetközi diplomás parapszichológus, akivel az ember cselekedetinek saját sorsára gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

– Egész életünkben újra és újra fel kell mérni felelősségünket. Ha ezt rendszeresen megtesszük, akkor felelősségtudatosan tudunk élni, és egészségesek tudunk maradni. Tetteinkért való személyes felelősség felvállalása ugyanis a mérleg nyelve az egészség és betegség közti kényes egyensúlyban. Azért is kell önmagunkért felelősséget vállalni, mert senki sem vállal felelősséget helyettünk.

Tovább »

Minden betegségből meg lehet gyógyulni

Nem bánunk jól egészségünkkel, de ha mégis elér bennünket egy nyavalya, attól mielőbb szeretnénk megszabadulni. Persze ez nem megy annyira könnyen, főleg egy súlyosabb probléma esetében. Ilyenkor sokakban megfogalmazódik a kérdés a betegség miatti első ijedelemben: vajon miért történt meg ez velem.

Az okokról, a gyógyulás esélyeiről, a bekövetkezett csodálatos gyógyulások hátteréről Zsemlye Csaba nemzetközi diplomás parapszichológust kérdeztük. 

Tovább »

Ceglédi Kékújság Napilap 1997. Újságcikk „a csodálatos egészség” címmel

A CSODÁLATOS EGÉSZSÉG

(azok a jelenségek, amelyek csodának tűnnek, néha valóban csodák, néha viszont nem)

B. Benőné úgy ül a székén, mint akit már soha nem lehet megingatni hitében, teljes bizonyságot nyert abban a keserves, kétségek és remények között vergődő küzdelemben, amelynek tétje kisfiának a látása.

Az általános iskolás fiú mindkét szemén retina-szétválást állapítottak meg az orvosok. A jobb szemen 20-30 százalékban, a bal szemen 70-75 százalék a diagnosztizált látásromlás, a fiú bal szemét lézerrel megműtötték. Egy évben egyszer járnak kontrollra. A hivatalos álláspont szerint a mai technikákkal nem lehet rajta segíteni.

Tovább »

Mészárosné Erika vendégemnek a Heiler Aus Graz Facebook vélemények oldaláról megosztott kezeléseinek tapasztalatai, élmény beszámolója.

Az emberek gyógyulnak Csabánál, az orvosok pedig „ámulnak”, amikor óriási javulást vagy teljes  felgyógyulást tapasztalnak betegeiken.

Én 45 évesen, azaz 2013-ban ismertem meg Csabát. Ekkor jutott el hozzám gyógyításának híre. Pajzsmirigy problémával küszködtem már jó pár éve, és gyógyszereket is kellett szednem. Csaba segítségét kértem, s az eredmény számomra is hihetetlen volt. 2 hónap után már nem kellett orvosságot szednem. Havonta 9 kg-ot fogytam, (összesen:26 kg-ot!!!), nem voltam fáradt már és fél év múlva a vérképleletem teljesen jó lett!! 

A környezetem, látva rajtam a „drasztikus” változást és a jókedvet, kérdezték …”ez hogyan sikerült?”.

Tovább »

Cím: 8960 Zalaegerszeg Eötvös út 1-3
Tel: +36 20 925 8304
E-mail:info@zalaigyogyito.hu